Sokan gondolják úgy, hogy versenyképes fizetésre és gyors álláshoz jutásra csak akkor van lehetőségük, ha diplomával rendelkeznek, pedig számos olyan szakma van, amelyet nagyon keresnek manapság, az elvégzéséhez pedig elég […]
Az elmúlt években egyre inkább az tapasztalható, hogy a szülők az egyházi és magániskolákat választják az állami iskolák helyett – írta a Telex. Persze nem mindenki kerülhet be ezekbe az […]
130 ezres visszaesést hozott az első félév a Balatonnál – adta hírül a 444.hu még augusztus elején az első féléves turistaforgalom alapján. A KSH statisztikái szerint ez jelentős visszaesés a […]
Véget ért a nyár, így a nyári fesztiválok és bulik szezonja is, de tévedés lenne azt gondolnunk, hogy most, ősszel nem lesz hova mennünk kikapcsolódni, szórakozni, mert fesztivál lesz bőven. […]
Lenyűgözte a londoni zsűrit a hazai íz. Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé.
20 millió forinttól is eleshet, aki nem kapcsol időben. Érezhetően megnőtt az érdeklődés az elmúlt egy hónapban az újépítésű ingatlanok iránt, miután a kormány bejelentette, a jövő évtől megszűnik a […]
Rengeteg fiatal jelentkezett az „5 tengelyen-biztos kézzel!” közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyre. Tizenegyedik alkalommal hirdették meg Magyarország egyedülálló kamionos versenyét, ahol az első három helyezett összdíjazása meghaladja majd a 2 millió […]
Petőfi-szakértő robot állt szolgálatba Bács-kiskun Vármegyében. Új munkatárs érkezett Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatához. Az aprócska, humanoid robot, Pepper, hamar a csapat kedvence lett, és már mindent tud Petőfi Sándorról.
Lemondott a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán, Róth Márton – derült ki a kedd este megjelent Magyar Közlönyből. Róth megbízatása augusztus 31-ei hatállyal szűnik meg a miniszterelnöki határozat szerint.