Gyerekmentesen is lehet már utazni egyes légitársaságoknál

2023.09.08.Külföld

Gyermekmentes járatokat indít egy európai légitársaság – adta hírül az Index. Egy török légitársaság döntött úgy, hogy kedvezni akar azoknak, akik gyermekmentes szeretnének utazni, és olyan osztályt biztosít egyes járataink, ahol a felnőttek zavartalanul és nyugodtan utazhatnak.

Ez persze sokakból váltott ki felháborodást, akárcsak a gyerekmentes éttermek és szállodák megjelenésekor, ugyanakkor erre is van igény, a török légitársaság pedig minden utasa számára szeretne megfelelő utazási körülményeket, írja a portál.

A 2000-es évek eleje óta egyre nagyobb divat az éttermek és a szállodák esetében, hogy kifejezetten családosokra optimalizálják a szolgáltatásaikat. Pár éve a kutyabarát szállások és éttermek is nagyon felkapottak lettek. Manapság pedig egyre több hely van, amely kifejezetten a felnőtteket célozza, azokat, akik nem gyerekzsivajba akarnak elfogyasztani egy tál finom ételt, vagy elpihenni a medence partján. Persze egy időben már maga a kezdeményezés is nagy vihart kavart, és a közösségi médiában számtalan elítélő vélemény született ezzel kapcsolatban.

Manapság egyre nagyobb az igény a gyermekmentes nyaralásra

Hazánkban ugyan még csak pár éve jött divatba a gyerekmenetes vendéglátóegységek és szállások, külföldön azonban ez már egyáltalán nem új keletű dolog. Az Amerikai Egyesült Államokban és Európa számos országában régóta vannak már olyan éttermek, melyek kifejezetten csak a felnőtt közönségnek szólnak, és olyan szállodák, amelyek csak felnőtteket fogadnak, családokat nem, legfeljebb 16 év feletti gyerekekkel. A szállások esetén persze sokan ilyenkor az erotikus témájú szobákat nyújtó szállásokra asszociálnak, pedig egyáltalán nem erről van szó.

Rengeteg olyan szállás van külföldön, amely teljesen olyan, mint bármilyen másik szállás, ahol gyereket is fogadnak, azzal a különbséggel, hogy ezeken a helyeken nincs gyerekbarát lehetőség, mert csak felnőtt vendégeket várnak. Ezen persze nem kell csodálkozni, hiszen bőven akadnak olyanok, akik úgy szeretnének feltöltődni, hogy nem kell gyerekzsivajban étkezniük, és a medencében sem akarnak ugráló gyerekekkel találkozni. A paletta pedig most kibővül a gyerekmentes járatokkal.

Gyerekmentes szállások után gyerekmentes járatok

A gyerekmentes járatok természetesen még csak bizonyos szakaszon lesznek elérhetőek. A török Corendon légitársaság Amszterdam és Curacao között olyan járatokat, melyeken lesz gyerekmentes osztály, ezt november elejétől lehet majd felár ellenében igénybe venni. Az Airbus A350-es felnőtteknek fenntartott járatán természetesen lesznek normál ülések is, de 102 olyan ülést is le lehet foglalni, ami teljesen gyerekmentes. Az osztályt függönnyel és falakkal választják el a normál ülésektől, ahol csecsemők és gyerekek nem utazhatnak, így biztosítva a nyugodt repülést.

A jegyárak erre az osztályra drágábbak lesznek majd, ugyanis felár ellenében lehet majd őket igénybe venni. A légitársaság szerint egyébként ez a megoldás a családosoknak is jó lesz, hiszen így nem kell attól tartaniuk, hogy síró, mocorgó gyermekük megzavarja valaki utazását, és nem kell a negatív reakciótól sem tartaniuk.